Valódi blog indulás

Jó pár évvel ezelőtt, amikor az életem egy helyben toporgott, úgy éreztem, szükségem van valami iránymutatásra. 28 éves voltam, tele személyes kudarcokkal, miközben már férjnél voltam, és az első lányom két éves volt. Ekkor találtam rá Brian Tracy A siker alapelvei című könyvére, amely elindított egy hosszú önismereti úton.

Ahogy egyre több önfejlesztő könyvet olvastam, egy gondolat motoszkált bennem: „Én is szeretnék másokat segíteni, hogy fejlődjenek.” De éreztem, hogy ehhez még nincs elég tudásom és tapasztalatom. Viszont azt már akkor tudtam, hogy ha egyszer írni kezdek, azt Sikerélmény néven fogom tenni. Hiszem, hogy az életünk legjobb iránya ott van, ahol sikerélményeket élhetünk meg.

A domain nevet már akkor megvettem. Azóta 12 év telt el, tele élettel, tapasztalatokkal, kudarcokkal és tanulással.

2024 és az új kezdetek

2024 számomra egy mélyponttal kezdődött, amit sok tanulság követett. Az év végén egy felnőttkori ADHD diagnózist kaptam, ami segített helyre rakni mindent. Egyértelművé vált számomra, hogy el kell kezdenem megvalósítani azt a belső sugallatot, amit eddig háttérbe szorítottam.

Miért a Sikerélmény blog?

Három gyermek édesanyjaként, négy felsőfokú végzettséggel és több mint tíz év vállalkozói tapasztalattal úgy érzem, van mit átadnom. Hiszem, hogy segíthetek másoknak fejlődni, és olyan életet alkotni, amit igazán élni szeretnének. Ezért indul el a Sikerélmény blog, hogy inspiráljon, motiváljon, és hozzájáruljon ahhoz, hogy egy kicsit jobb legyen a napod.

Örülök, hogy itt vagy! Remélem, megtalálod azt a tartalmat, ami segíthet neked az utadon.

Sikeres napot kívánok!
Karolina